Árak

Az árat megtalálod kissé lejjebb görgetve, ha pedig az is érdekel, hogy mit kapsz érte, akkor olvasd el a következő néhány mondatot is.:)

A segítő szakmákban ismert tény, hogy ha magunk is benne vagyunk egy nehéz helyzetben, akkor hajlamosak vagyunk átsiklani fontos tények felett, úgynevezett vakfolt nehezíti a látásmódunkat.

„Egyetlen probléma sem oldható meg ugyanazzal a gondolkodásmóddal, mint ami  magát a problémát létrehozta.” Albert Einstein

Szakértői segítséggel tehát célirányosan juthatsz megalapozott ismeretekhez, kipróbált, tudományosan igazolt módszerekhez, hiszen egyéni gyakorlati képzéstervet állítok össze a kutyád számára, amit együtt gyakorolunk be.

Igen, egészen biztosan lesznek dolgok, amiket ezentúl máshogy fogsz csinálni, − hiszen más eredményre akarsz jutni −, ugyanakkor minden javaslatomnál elmondom azt is, miért teszem: alapvetően azért, hogy Téged és kutyádat egyaránt hozzásegítselek egy boldogabb, elégedettebb kutyás élethez! Több időt tölthettek majd élvezetes gyakorlatokkal, sikerélménnyel, és kevesebbet aggódással.

Ha tehát megtisztelsz a bizalmaddal, akkor a következőre számíthatsz:

Viselkedési problémák kezelése, a kutya átképzése egyéni rehabilitációs foglalkozással, háznál: 10 ezer Ft/óra.
Kiszállási díj Budapesten belül 5000 Ft/alkalom, vidékre a kiszállási díj 150 Ft/km.

Az első konzultáció tartalmaz egy félórás ajándék állapotfelmérést.
Menhelyről örökbefogadott kutyák gazdijai 10 % kedvezményt kapnak a konzultáció árából.:)

Fotók: Kubik Csenge